A hála az elfogadással jön. Ha valamit nem fogadunk el, nem fogadjuk el a helyzetünket, ott nincs hála. Az elfogadásban van a kulcs. Minden, amit kaptam, akár jó, akár rossz, ha abban a pillanatban el tudom fogadni, akkor a hála meg tud jelenni. A rossz dolgokért azért vagyok hálás, mert tanítanak, arra, hogy jobb emberré váljak, vagy jobban megismerjem magam. A jó dolgokért pedig azért, hogy milyen jó, hogy átélhettem, megtapasztalhattam. És így megélem az áramlását az életnek teljes elfogadással. És megengedéssel, hogy megengedem az életnek, hogy megtörténjen velem. Ekkor tud megjelenni a hála. Mert minden csak egy tapasztalás, önmagam megtapasztalása az adott helyzetben.

Ahhoz, hogy a pozitív oldalt és a negatív oldalt is hálával vegyem, ehhez kell egy magasabb tudatosság. Mert ha valaki alacsony szinten van, akkor nem hálás még a pozitív dolgokért sem, a negatívakért pedig főleg nem. Az ember természetéből adódóan mindig jobbat és többet szeretne. A még többé válás, a még nagyobb boldogság megszerzése folyamatosan visz bennünket előre és egy idő után már semmi nem elég… Nincs bent megelégedettség, nincs bent elfogadás, stabilitás, se szeretet. Nem éljük ilyenkor az energiának azt az áramlását, ami természetesen jönne belülről, a szívünkből. Ez egy olyan érzés, amit egóból, akarásból nem lehet elérni. Teljes szívnyitásból igen, amikor megnyitod magad, megnyitod a szíved, teljesen sebezhetővé válsz és megengeded magadnak az érzést. Ez a hála automatikusan jön, már csak azért, hogy létezel, hogy látod magad körül a csodákat, érzékeled az ízeket, hallod a hangokat, élvezed a levegővételt. Egyszerűen a létezés csodájáért hálás tudsz lenni.

Ha a szíved nyitva, megtisztítottad magad a beragadt fájdalmaktól, tüskéktől, akkor csak az elfogadásnak és szeretetnek adsz teret, a hála automatikusan jönni fog. A Transzcendentális Meditációval, ahogy a tudat kitágul, a szívünk kitárul és megjelenik a belső boldogság, az áramlik folyamatosan kifelé és a hála érzése egy mélyről jövő belső érzés lesz, egy állapot, amit elméből nem lehet elérni.

Azt hívjuk a pillanat megélésnek, amikor az elme közvetlenül tud összpontosítani abban, amiben van, tehát megéli a pillanatot. Azért nehéz ezt megélni, mert mindig úgy tűnik, mintha megélnénk a pillanatot. A valódi jelen, amikor tiszta a tudat és tiszta az idegrendszer és a vagyok én állapot ebben a csendértékben honol, amiben úgy tud bent lenni, hogy ha beteljesedett érték van jelen. Ami a végtelen nyugalom, tiszta tudatosság, állandó jelenléte az elmének. Ezért nincs kedve kimenni az elmének a jövőbe, hogy várjon valamit ami a jövőben beteljesedjen, mert a jelen pillanat teljes számára, a múlt viszont már nincs az idegrendszerben. Ha a tiszta tudat megalapozódik, akkor a múlt, mint lenyomat az idegrendszerben már nem szerepel. Tehát a gondolat forrása, ahonnan elindul, nem ér bele már azokba a stresszekbe, lenyomatokba, ami korábban ott volt és a múltból gyökerezett, mert kitisztítottuk.

Az „én vagyok” állapota, a jelen pillanat megélése úgy tud megvalósulni, ha az idegrendszert kitisztítjuk teljes mértékben, megtapasztaljuk a transzcendentális tudatot, ami állandósul a tudatunkban. Ekkor nincs a tudat a jövőben, nincs a múltban, így a jelen pillanatában beteljesedve csak szemlélődik.

A felpörgetett mókuskerék, amiben élünk, azonnal bekapcsolja a jövőt, hogy ezt kell még megtennem, azt kell még elérnem, vagy a múltat, hogy régen ez történt, vagy az történt, ítéletek és hamis képek tömkelege eláraszt. A belső nyugalom hiánya és a jövőbeni eredmények elérése, beteljesítése a vágyaknak, ez folyamatosan a mókuskerékben tartja az elmét és a testet is, tehát van egy alap nyugtalansága, feszültsége az embernek emiatt, és ezért érezzük azt, hogy a jelen pillanatban nem vagyunk boldogok. Úgy gondoljuk, hogy valamit még mindig kell tennünk, vagy elérnünk.

Folyamatos meditációval befelé fordulva az elme eléri a transzcendentális tudatot, a tiszta kreatív intelligencia és feltétel nélküli szeretet állapotát. Ha ezt napi rendszerességgel megtapasztalja az elménk, akkor kapcsolatba kerülünk önmagunkkal, teret kap az ÉLET-ünk. Ebben az állapotban a jelen pillanatot a maga teljességében tudjuk megélni.

A belső stabilitás, a rendezettség hiánya viszi ki az embereket a hirtelenségbe, dühösségbe. Ezt nagyon nehéz irányítani, mert akinek már úgymond betelt a pohár, túlterhelt, fáradt, az nem tud a jelenben lenni, a nyugalomban. A stresszek, a feszültségek túlterheltté teszik az idegrendszert, így abban a pillanatban, amikor éri valami hatás, akkor a terhelt idegrendszerrel tudunk csak reagálni, tehát feszülten.

Ha az idegrendszer és a tudat a nyugalmat és békét képviseli, egy tiszta állapotot, akkor tudjuk irányítani az érzelmeinket, ugyanis uraljuk őket. A megoldás, hogy folyamatosan tisztítjuk a tudatot és idegrendszert, meditációval, a csend érték megtapasztalásával. Ezzel a nyugalmi állapottal átitatott elme képes irányítani az érzelmeket és a vágyakat is. Mindig azt tudja adni az ember és azt tudja kivetíteni önmagából, ami benne van. Ha a nyugalom, harmónia, elégedettség van belül, ez fog kint is megjelenni és a reakciókban is. Az éjszakai mély alvás állapotával nem tudunk olyan mélyre menni, mint a meditációban, ad egyfajta pihenést, de a mélyen gyökerező stresszeket, feszültségeket nem képes kioldani. Ezért alkalmazzuk a meditációt, hogy a nyugalom, éberség és tiszta tudat az életünk részévé váljon és megtisztuljunk mindattól, ami már nem szolgál minket.

A jelenben, a dualitásban két önmagát ismeri az én. Van egy kis Én és van egy nagy ÉN, ami kettősségre utal. A nagy ÉN állandó és változatlan, kezdetek és vég nélküli. A kis Én megfogható, van kezdete és vége és folyamatosan változik. Ha azonosítom magam a testtel, a névvel, a személyiségmintákkal, amit gondolok magamról, vagy amit visszatükrözött rám a környezetem, akkor ez az én személyiségem. A testem születésemtől fogva változik, a gondolkodásom változik, a személyiségem is változik, fejlődik az évek során. Ennek a változó személyiségnek van egyfajta nyughatatlansága, nincs bent állandóság, béke, ezért folyamatosan az ember keresi önmagát. Ha a személyiségben keresi önmagát, akkor el is veszik rögtön, mert ugye ez nem állandó.

Ha átmegyünk a nagy ÉN-be, a tiszta tudatosság mezejére, ami állandó, kezdetek és vég nélküli, határtalan ÉN, amikor ebben megalapozódunk, akkor felébreszthetjük a tiszta tudatosságunkat, a nagy ÉN-t, amiből látható a kis Én is. Ha innen nézem magam, akkor nem azonosítom magam az állandóan változó kis Én-nel, akkor a stabil, megalapozott tudatosságból szemlélem önmagam. Így mivel innen látja a változót és a változatlant is, így megismeri önmagát. Ezért mondjuk, hogy ismerd meg önmagad, a valódi önmagad és ne a kis Én-nel, az állandóan változó személyiséggel azonosítsd önmagad.

A Transzcendentális Meditációval felébresztheted a nagy ÉN-t, a valódi önmagad. Valójában az állandó keresi a változón keresztül önmagát, és ezért keresi minden ember a boldogságot és beteljesedést, de mivel a kis Én-ben vannak, ezért a vágyakat beteljesítve ideig-óráig tudnak csak örülni a megszerzett vágyaknak, mert a tudat a változóban nem érzi a stabilitást. A meditációval folyamatosan elérjük az állandónkat, a stabilitást, ezzel elkezdjük felébreszteni a nagy ÉN-t. Amikor felébred, akkor rájössz, hogy ki is vagy valójában és többé már nem akarod azonosítani magad a változóval.